Röpködnek körülöttem a szavak. Értem tartalmukat, nem értem, vagy félreértem őket. Megtanultam a „mögöttes beszédet” is. A közismert bölcsességet követve biztatom magam, hogy gondolkozzam, ne csak beszéljek, s így közelítsek szavaink értelméhez. Köznyelvünk úgy alakul, hogy akarva és akaratlan felkapunk időnként egy-egy szót, kifejezést, félmondatot és szajkózzuk, divatossá tesszük, koptatjuk. Különösen a semmitmondókat szeretjük, a töltelék szavakat, amelyek ahhoz kellenek, hogy időt nyerjünk, hiszen azért az az általános, hogy gondolkozva beszélünk. Úgy tűnik, hogy magyarul már nem igen lehet szitokszó nélkül mondatot alkotni. Ha nem kedvelem is, értem ezeket. Anyanyelvemnek azon szavai okoznak nekem gondot, amelyek félretájékoztatnak. S ezek közül is elsősorban azok, amelyek sűrűn röpködnek körülöttünk. Nem kívánok nyelvészkedni. Némi fejcsóválással elfogadom nyelvőreink nyugtatását a nyelv önszabályozásáról, hagyni kell, hogy működjön, aztán majdcsak lesz valahogy, mert íme a csoda: a nyelvek tengerében kis sziget a magyar, s annyi megpróbáltatás után, virágzik. Tisztelem a jó kertészt, aki szakértelemmel, kitartó nyesegetéssel széppé varázsolja környezetét, megfogadom tanácsait. De nehezemre esik szavaink jelentés tartalmától elrugaszkodni. Az a meggyőződésem, hogy az anyanyelvet elsősorban értenünk kell. (Ezért nem szívlelem az idegen szavak beáramlását sem. Például az évtizede angol találmányként használt blog nekem, mert magyarul írom, nyilvános jegyzet, számítógépes napló. Ha angolul írnám, akkor legyen blog, hiszen így érti a nyájas olvasó.)
Világhálós naplóm célja, hogy szavaink értelméhez, a magam megnyugtatására, közelebb férkőzzem. Ehhez, és ahhoz, hogy egymást jobban értsük, számítok a mások segítségére is.
Értelmetlenségeink szótára
Beszél, beszélget, beszélgetünk, beszélgetnek – Hallom a rádióban, hogy valaki beszélgetett. Nem beszélgetett valakivel, hanem ő volt az, aki meghívott valakit a stúdióba, tehát ő beszélgetett. Nem vezeti a beszélgetést, hanem beszélget. Nem társalogtak, hanem társalog. Nem fér a fejembe, hogy egyedül ezt miként teszi!
Ennek egyféleképpen ellentéte a
…kiabál velem - és társai. Általában az egyik fél panaszkodik, hogy vele ordítoztak, gorombáskodtak stb. Miért együtt teszik? Ha valaki rákiált, ráordít, stb. miért kell vele együtt ugyanazt tenni?
… pár – Az értelmező szótár szerint másod jelentésben néhányat jelent, de ezt feledjük. Elrettentő mondat: „Egy pár, pár lépésnyire tőlem pár percig pár tojásra alkudott a piacon.” Kétszer nem éppen pontos a kifejezés, mert nem két lépésre és nem két percig. Utánanéztem, már Jókai is gyakran használta, pedig az ő idejében a tojást is párban árulták. Mégsem tartom szerencsésnek a gyakori használatát. Olyan ez, mint az
Elnézést! – Értelmetlenkedve kérdem: Merre? Merre nézzek el? A feje fölött? Zavar, hogy az idegen filmek magyar hangja örökösen ezt szajkózza, még akkor is, ha eredetiben „scuzi”, scuză mă. „pardon” „förlot” stb. hangzik el. Sejtem, hogy a magyar embernek már kínos bocsánatkérés. Merthogy abban értelemszerűen benne van hibánk elismerése is. Ha csak arra biztatjuk egymást, hogy nézzék el hibáinkat, kijavítani sem fontos. Tiltakozik bennem valaki, hogy mire megyünk az örökös elnézéssel, maholnap nem lesz hova néznünk annyi lesz a kijavítatlan hibánk.
…felé – Ismerősöm továbbította a kért iratokat a hivatal felé, és panaszkodik, hogy nem kapott választ. Gyanítom, ha a hivatalnak küldte volna, másként alakul a helyzet.
Folytatása következik
Mondja meg már valaki: Lehet a beszélgetni igének egyes száma?
Mondja meg már valaki: Lehet a beszélgetni igének egyes száma?
